Hogyan takartad a pampafüvet? Takarás nélkül sajnos nem sok esélye van túlélni még enyhébb teleket sem. Nem kifagy igazából, hanem kirohad a tövébe szivárgó, s ott megfagyó , illetve túl sok téli nedvesség hatására. Szárazon tartva a töveket -20 fokot is simán kibírnak.Laci, ezek ismét nagyon jó képek! Igazán szép a kerted, gratulálok!!![]()
Csongrádon láttam az ősszel a város központban, a főutcán nagyon sok pampafüvet. Még fiataloknak néztek ki, de ha megnőnek és ilyen szépek lesznek, mint a tiéid, nagyon jól fognak mutatni.
Nálunk csak ez az egyke van, de neki is nagyon örülök, hogy legalább már ekkora, mivel már a harmadik kísérlet volt. Az első kettő sajnos kifagyott.![]()
Valamiért nem akar olyan szép fehér bugája lenni... Más fajta lehet?
Fajtától függ, hogy mikor virágzik. A törpe fajták(pumila, Evita.stb.) már az ültetés évében virágoznak, míg az alapfaj a bolygatást követő harmadik évben virágzik először.Nekem van Gádoroson egy Spanyolországból hozott óriás, rózsaszínes fajta, ami már vagy 15 éve nálam van, de még soha nem virágzott. Tavaly hozott először bugákat, miután a tavalyi tél nagyon kedvező volt.A visszavágással vigyázz, minimum 40 cm tarlót hagyj neki. Egyes szakértők szerint nem is szabadna egyáltalán visszavágni a pampafüvet, csak az elszáradt leveleket kitépkedni a kihajtó zöldek közül áprilisban. Tavaly megpróbáltam, de soha többet, kegyetlen munka. Sziszifuszi, nem halad, borotvaéles a levélszél, kesztyűben ügyetlen az ember, szóval nem működik.Én a visszavágásra szavazok, de minél magasabban, s egyenlőre egy szigetelőlapot dobtam a vágásfelületre, hogy az esetleges későn érkező hótól, hidegtől védje.Visszavágni viszont visszavágtam, mert nagyon hajt, s később túl sok új levelet sértenék meg feleslegesen.Nekem is három sikertelen próbálkozást követően a negyedik már évek óta megvan. Az első három közép kötött talajban rendszeresen kirohadt. A negyediket felvittem homokosabb lejtősebb területre ott évek óta megvan, viszont nem hajlandó virágozni. Valóban a téli rohadásra érzékeny nálam is össze vannak kötve a hétvégén fogom visszavágni . A másik tövemet tavaly tavasszal ültettem el itt Dunaharasztin, homokosabb talajba a felső húsz centi viszont kötötebb. Egy kisebb tő volt a kiültetett példány és az öntözött gyep mellé került igaz tavaly nyáron sokat locsolni nem kellett. Őszre nagy termetű növény lett és két virággal megajándékozott. Tehát van egy évek óta kiültett példányom és nem virágzik a másik az ültetés évében virágzott .
Nekem is vannak japánfüveim, tollborzfüveim, deres csenkeszem, japán vérfüvem, de kétség kívül a pampafüvek a leglátványosabbak. S persze a legtöbb baj is velük van.Köszi Laci a részletes útmutatót. Azért ennyire nem merültem a témába de most már tudom miért nem virágzik az idősebb tövem, és a másik miért virágzik. Tavaly annyira enyhe volt a tél hogy örökzölden áttelelt és éppen egy kicsit kellett igazítani rajta most azért viseletesebb vissza kell vágni ahogy írtad. Nekem az egyik egy kaktuszkert háttere és ha nem is virágzik akkor is szép idénybe ráadásul mivel lejtős homokosabb részen van így a -20 fokot is kibírja cserébe szárazabb nyáron kell öntözni különben nem fejlődik kellően. Vannak még díszfüveim én szeretem őket igaz csak olyanokat amelyek nem terjeszkednek agresszívan.
Laci, köszönöm én is a kimerítő tájékoztatást! Megint tanultam valami újat.Hogyan takartad a pampafüvet? Takarás nélkül sajnos nem sok esélye van túlélni még enyhébb teleket sem. Nem kifagy igazából, hanem kirohad a tövébe szivárgó, s ott megfagyó , illetve túl sok téli nedvesség hatására. Szárazon tartva a töveket -20 fokot is simán kibírnak.Laci, ezek ismét nagyon jó képek! Igazán szép a kerted, gratulálok!!![]()
Csongrádon láttam az ősszel a város központban, a főutcán nagyon sok pampafüvet. Még fiataloknak néztek ki, de ha megnőnek és ilyen szépek lesznek, mint a tiéid, nagyon jól fognak mutatni.
Nálunk csak ez az egyke van, de neki is nagyon örülök, hogy legalább már ekkora, mivel már a harmadik kísérlet volt. Az első kettő sajnos kifagyott.![]()
Valamiért nem akar olyan szép fehér bugája lenni... Más fajta lehet?
A bugák színe kor és fajtafüggő. Vannak sárgás, drapp,hófehér ,rózsaszínes, sőt élénk rózsaszínű pampafüvek. Kinyílás után teljes virágzásban legfehérebb a buga, ha megrázod, akkor semmi sem potyog belőle. Később , amikor a hímvirágok pora szóródik, illetve a nővirágúak termést érleltek, a bugák szürkülnek, hullajtanak, tartásukból, tömöttségükből veszítenek.Csongrád mindig is híres volt a pampafüveiről, ám valamilyen ok miatt időről-időre kipusztulnak, újra kell telepíteni őket.Szerintem a teleltetésben lehet a probléma, de télen soha sem láttam a csongrádi díszfüveket.
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég